Jubileumi technikus találkozó

Start: Augusztus 19. 12 órakor

 A Kerpely Technikum jubileumi ünnepségéhez már a Facebook internetes közösségi oldalakon is lehet csatlakozni – adta hírül Szaksz Ferenc, a programot szervező emlékbizottság tagja. Az előkészületek már tavaly megkezdődtek, s egyre nagyobb intenzitással szerveződik az augusztus 20-i eseményekhez csatolt Jubileumi technikus találkozó. Az időpont is tisztázódott, augusztus 19-én, hétfőn délben térzenével várják a főiskolai parkba gyülekező egykori diákokat és meghívottakat, hogy a köszöntőbeszédeket követően az iskola alapító igazgatója, Avas Mihály bronzba öntött portréját felavassák a főépület aulájában. A tervek szerint 14.30-tól kezdődik a főiskola rendezvénycsarnokában az Emlékülés, a Kerpely Antal Kohó- és Gépipai Technikum alapításának 60. évfordulója tiszteletére. A délután további részében többek között városnézés szerepel a programban. A selmeci hagyományok szelleméhez hűen 19 órától Nosztalgia szakestéllyel engednek teret a jókedvnek az intézmény valamikori diákjai a Campus Étteremben.

Teljes cikk: [wpdm_file id=50]

Kategória: Cikkek | A közvetlen link.