Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (OMBKE) a hazai bánya- és kohómérnökök szakmai szervezete, az MTESZ (Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége) tagja. Kiadja a Bányászati Lapok, a Kohászati Lapok és a Kőolaj és Földgáz című szakmai folyóiratokat. Az egyesület öt szakosztályban és az Egyetemi osztályban végzi szakmai munkáját.
Története Selmecbányáig nyúlik vissza. Selmecbányán 1735-ben létesült a Bergschule, a későbbi Berg- und Fostakademie, a Habsburg Birodalom számára szakembereket képző bányászati-kohászati akadémia. Az 1868-as alapítású Bányászati és Kohászati Lapok című szakfolyóirat lapjain többen (Kerpely Antal, Borbély Lajos, Farbaky István) szorgalmazták önálló szakmai egyesület alakítását. Erre az 1885-ben megrendezett országos bányászati, kohászati és földtani kiállításon – bár tárgyaltak róla – még nem került sor, de Selmecen már működött a tanárok és a diákok által alapított Selmeci Magyar Olvasó Társaság, 1887-től Bányászati és Kohászati Irodalompártoló Egyesület. Végül 1892-ben – a Bányászati és Erdészeti Akadémiai új épületének felavatásakor – megszületett az országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület, gyakorlatilag az Irodalompártoló Egyesületből. Első elnöke Teleki Géza gróf, ügyvezető alelnöke Sóltz Vilmos, titkára Cséti Ottó volt. Az alapítás idején az egyesület taglétszáma 582 volt.Az egyesület 1896-ban rendezte első nagy kongresszusát (Országos Bányászati és Geológus Kongresszus), ahol egyben határoztak arról is, hogy az egyesület átteszi a székhelyét Budapestre. Ez végül 1903-ban valósult meg. Először a Zöldfa (ma Veres Pálné) u. 3-ban helyezkedtek el, majd 1909-től a Kecskeméti u.14-ben és a Lónyai u. 41- ben működtek. 1951-től még három másik hely volt az otthonuk, végül 1990-ben költöztek a Fő u. 68. szám alatti épületbe, a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége székházába. Az egyesület legfontosabb feladatának az országos hálózat kiépítését, az egyesület szakmai súlyának növelését tartotta, 1903-ra már 12 vidéki osztály működött. Kiadták a Bányászati és Kohászati Lapot és szakmai javaslatokat terjesztettek a kormányzat felé. Az első világháború után kialakult helyzet az egyesületre is negatívan hatott, hosszú ideig tartott az egyesületi munka felívelése. A második világháborút követő nehéz évek után 1948-ban az egyesület a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségéhez (MTESZ) csatlakozott. Ezt követően fokozatosan öt szakosztály alakult meg. Az új törekvések jegyében növelték a szakmai rendezvények számát, külföldi szakmai tanulmányutakat szerveztek. Szakmai folyóiratuk 1951-ben kettévált: Bányászai Lapokra és Kohászati Lapokra, 1968-ban pedig új folyóirat indult: a Kőolaj és Földgáz. A kiemelkedő egyesületi munkát emlékérmekkel jutalmazzák: 1926-ban alapították a Wahlner Aladár, 1936-ban a Zorkóczy Samu, 1950-ben a Mikoviny Sámuel, 1963-ban a Péch Antal, 1967-ben pedig a Kerpely Antal, a Sóltz Vilmos és a Zsigmondy Vilmos emlékérmeket.
Dunaújvárosban a szakmai klubélet már 1951-ben megindult, de hivatalosan 1954-ben alakult meg a helyi csoport, 40 fővel. Az elnök Borovszky Ambrus volt, akinek 2012-ben ünnepeltük születésének 100. évfordulóját. A Dunai Vasmű és Dunaújváros építésének kezdeti éveiben a kohász szakma szeretete, a szakmai hagyományok továbbvitelének szándéka vezette az Országos Bányászati és Kohászati Egyesület akkori időkben itt élő és dolgozó tagjait.
Éves munkaterveink kiemelt feladata a havonta megrendezett klubnapi előadás sorozat, és az év végi Szent Borbála Szakestély. Az előadók mindig a leghozzáértőbb, szakmai tekintéllyel bíró kollégák, mind vállalaton belül és kívül. Szervezetünk szoros kapcsolatot tart fenn a Dunaújvárosi Egyetem hallgatóival, akiknek munkáját a legképzettebb szakembereink segítik, a jövő generáció műszaki fejlődését elősegítve. Rendszeresen részt veszünk társszervezeteink rendezvényein. Jelenleg Dunaújvárosban közel 200 fős tagságot tartunk nyilván, aktív dolgozót, nyugdíjast és diákot.