Selmec- és Bélabánya Selmecbányából és Bélabányából álló szabad királyi, majd törvényhatósági jogú város volt a Magyar Királyságban.
A selmeci diákhagyományok eredete a Selmecbányán 1735-ben alapított Bergschola (bányászati-kohászati iskola) hallgatóihoz kötődik. A hagyományok később, a főiskola soproni tartózkodása alatt kibővültek helyi momentumokkal is. Így együtt képezik a selmeci-soproni diákhagyományok körét, amelyet a selmecbányai kötődésű felsőoktatási intézményekben a mai napig ápolnak, például a Miskolci Egyetemen, a Nyugat-magyarországi Egyetemen Sopronban, de Dunaújváros és Székesfehérvár selmeci előddel rendelkező felsőoktatási intézményeiben is. A diákhagyományok összetartást kovácsolnak és bensőséges kapcsolatot teremtenek a felsőbb évesek és fiatalabb társaik között.Az egyetemre frissen bekerülő hallgatók pogánynak, az ún. balekításon és -keresztelésen átesettek baleknek, a másodéves hallgatók kohlenbrennernek, a legalább harmadik éve az egyetemen tanuló, a selmeci hagyományok szellemében megkeresztelkedett hallgatók Firmának számítanak. A kohlenbrenner szó német eredetű és szénégetőt jelent, mert az Akadémián a másodéves hallgatók tanultak vegytant, ahol is mesterséges úton állítottak elő szenet. A Firmákat már megilletik bizonyos előjogok, például a kari egyenruha hordása. A hagyományok ápolásának fontos részét képezik a szakestélyek, amelyek kötött menetű, többnyire tréfás hangnemben zajló összejövetelek, ahol a szaknak megfelelő „szent italt”, sört vagy bort és zsíros kenyeret szolgálnak fel, a szakestélyhez legtöbbször külön kupa készül porcelánból vagy más anyagból. Speciális szakestélynek számít a gyűrű- és kupaavató, a szalagtűző, a valétáló illetve a gyász-szakestély. A kötelező hallgatási idő után veteránná válnak az intézet hallgatói. Aki tanulmányai végeztével elhagyja a campus területét filiszterré válik.