Csontváry Kosztka Tivadar: Selmecbánya látképe (1902)
A Selmecbányán tanuló akadémisták közül nagyon kevesen érkeztek egy helyről, a Habsburg Birodalom minden tájékáról előfordultak diákok, és egyéb európai országokból is jöttek az akadémiára tanulni. Selmecen az oktatás beindulásakor nem volt kollégium, orvosi ellátás, a diákok teljes egészében magukra és egymásra voltak utalva. Az idősebbek támogatták, segítették a fiatal újonnan érkezőket, de ehhez persze ki kellett érdemelni azoknak a bizalmát. Az idősebbek próbára tették a fiatalokat, hogy megfelelnek-e az elvárásaiknak (mai balekoktatás). Valószínű, hogy a hagyományok nem tisztán selmecbányaiak, hanem egyik része a céhek rendszeréből ered, a másik részét pedig a diákok hozták magukkal. A céhek már a 12–14. században kialakultak mint érdekvédelmi szervezetek. Zárt társaságokat alkottak, ahova nem volt könnyű bekerülni. Az új tagok vizsgáztatása, megtréfálása mind-mind hozzátartozott a céhek életéhez. Például gyakran szórakoztak, énekeltek együtt, néha nagy lakomákat, társas összejöveteleket csaptak, ahol elnökválasztásra is sor kerülhetett. A közös iszogatáskor a fiatalabbaknak kellett hazaszállítani a kissé elázott mesterembereket. Már itt is folytak úgynevezett keresztelkedések, ahol az illetőnek összekötötték a lábát, egy lavórt vagy egy teknőt tettek a lába elé, és különböző kérdéseket tettek fel neki. Ha nem tudta, innia kellett. A kérdések helyes megválaszolása után választhatott magának keresztszülőt, aki leöntötte vízzel és áttaszította a teknőn. Szokás volt még az is, hogy ezután adtak neki három pofont azokért a hibákért, amit még inas korában követett el. A keresztelés hitelességét keresztlevéllel igazolták, amit az elnök és a keresztszülő aláírásával hitelesített. Ezekből a dolgokból sok megmaradt eredeti formájában, de sokat a diákok saját szája ízük szerint módosítottak. Előfordult az is, hogy külföldről jött diákok is hozzátoldottak valamit a már kialakult rendszerhez, de a főbb irányvonalat mindig is a magyar és a német diákok képviselték.A diákok a hagyományok és a mulatozás mellett másra is fordítottak időt. Komoly célokkal társaságokat alapítottak, diáktanácsot, diákköröket szerveztek, ahol a diákság problémáit beszélték meg. Bálokat, összejöveteleket szerveztek, sőt elhunyt társaik temetésének lebonyolításáról is gondoskodtak. Ezek a hagyományok, a közösség által elfogadott, sőt megkövetel viselkedési normák egyfelől bezárkózást, a „filiszterektől” (már nem akadémisták) való elkülönülést jelentették. Másfelől a közösség berkein belül egy bizonyos hierarchikus viszonyt határozott meg, amely magába foglalta a segítségnyújtást és a szeretetet is, de szigorú engedelmességet is megkövetelt. Ezeknek a német szellemiséget hordozó köröknek (burschenschaftok) első szervezeti foglalkozása 1823-ban volt. Ekkor alakult a Deutsche Gesellschaft in Schemnitz. A bursch-ok német tányérsapkában magas szárú csizmában, jobb vállukon átvetett „silbergrün” szalaggal és fokossal jártak.1858-ban alakult a Schachtgesellschaft, amely keretet adott az ifjúság életének. Az ifjúság programját a Schacht-kocsmabeli szerda-szombati összejövetelek, illetve a kör vezetői, hangadói által eldöntött „cselekvési programok” határozták meg. Ez a tanárokkal és a városi polgárokkal szembeni agresszivitásban és néha a mértéktelen ivászatokban nyilvánult meg. Az összetartás és az együtt töltött időszak ezeket mind feledtetni tudta. Viszont az idő előrehaladtával megbomlott a „mindenki egyért, egy mindenkiért” elve. A hallgatóknak egyre fontosabbá váltak a nemzetiségükkel kapcsolatos kérdések. Így a burschenschaftok feloldó, egységesen német világot közvetítő szellemisége nem mindenkinek tetszett. Persze lázadni nem volt tanácsos, aki ezt megtette, arra könyörtelenül kimondták a „Verschiess”-t, ami akadémiai pályafutásának végét jelentette. De a más érdeklődésűek létrehoztak különböző köröket. 1862–63-ban létrejött a Társasági és Olvasó Kör (Általános Társaság). Ez a társaság többször módosította alapszabályát, de tulajdonképpen végig megmaradt a burschenschaftok alapján.A magyar csoportok eleinte csak szervezkedtek, majd 1875-ben részben a régi schachisták bevonásával alakult meg a Magyar Társaság. 1876-ig a burschenschaft is többé-kevésbé működött, de 1877 februárjában megtörtént a feloszlási ünnepély. Ez utóbbit elősegítette az is, hogy a pénzügyminiszter ekkor rendeletben tiltotta meg a német diákszokásokra emlékeztető dolgokat. A burschok még utoljára tartottak egy gyászszakestélyt, ahol a bursch szalagjukkal együtt eltemették a német diákszellemiséget. Ezután az esemény után Flóris, ki otthont adott a burschok mulatozásainak, bezárta kocsmáját és nyugdíjba vonult. A magyar szellemiséget képviselő diákokat „jönköpings”-eknek csúfolták, gyűléseiket pedig a Szőllő nevezetű kocsmában tartották.A Magyar Társaság mellett egyes hallgatói csoportokban 1879-ig több-kevesebb szervezettséggel éltek még az Általános Társaságnak, s ebben a korábbi Burschenschaftnak a szokásai, hagyományai, emlékei. Ekkor azonban minden korábbi szervezet megszűnt, s az év áprilisában megalakult az Ifjúsági Kör, amely minden hallgatót összefogott. Szabályait, közösségi életét úgy alakította ki, hogy abba a korábbi hallgatói közösségek hasznosnak ítélt hagyományai is belekerültek. Így maradtak fenn a régi diáknóták is. Tagjainak azonban komoly elképzelései is voltak. A szervezetet még az állam is rendszeresen támogatta. Az alapítás évében avatták fel a kör zászlóját. Nemzeti színű selyemzászló volt, amelynek a közepére a bányász- és erdészcímereket hímezték aranyfonállal, bordó bársony alapon. A zászlóra hímzett felirat: „Tetteitek zengjék a haza dicső nevét!”. A zászlóra kötött kék szalagon „Szerencse fel!”, a piros szalagon pedig „Erdész üdv!” felírás olvasható. Továbbiakban a kör lett letéteményese mindazoknak, amit ma selmeci hagyományoknak nevezünk.