Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület, mint a hazai kohász és bányász szakemberek 121 éves civil szervezete, aggodalmának ad hangot az ukrán-orosz tulajdonban lévő ISD Dunaferr vállalatcsoportról érkező hírek miatt.
Az Az ISD Dunaferr a hazai kohászat és magyar ipar meghatározó termelő vállalatcsoportja, amely országosan is kiemelkedő jelentőségű, az évi 250-300 milliárd forintot kitevő bevételével és a vállalatcsoport hétezer főt meghaladó munkavállalójával, melyhez a beszállítók és alvállalkozók dolgozóinak ezrei kapcsolódnak. Erre a tevékenységre egész nagyváros épült.
Magyarországon csak a Dunaferrnél termelnek nyersvasat, kokszot a vertikumba integrált kohászati technológia működtetéséhez.
Aggódva figyeljük azokat a jeleket, hogy az üzemszerű felújításra (átépítésre) már megállított I. nagyolvasztó felújítási munkáinak megvalósítása bizonytalanná vált, miközben a jelenleg még termelő II. nagyolvasztó a közelmúltban ugyancsak elérte tervezett üzemelési ciklusának végét.
Mint szakemberek felhívjuk a figyelmet arra, hogy mindkét kohó működtetése szükséges az integrált technológia gazdaságos, műszaki szempontból kiegyensúlyozott fennmaradásához.
Egyébként technológiai és gazdasági okokból megszűnik a hazai nyersvas gyártás és dominószerűen lépésről-lépésre összeomlik a vaskohászati vertikum. Munkahelyek ezrei kerülnek veszélybe.
A jelenlegi vállalati működés azt vetíti előre, hogy a tulajdonosok a Dunaferr hengerműveinek, lemezfeldolgozó üzemeinek kiszolgálásához szükséges nyersacélt kizárólag külső forrásból, Ukrajnából kívánják biztosítani, mely végső soron a készárú termelés jelenlegi szinten való fenntartását is meg fogja kérdőjelezni.
Ma a készáru-termelésben az ukrán import nyersacél aránya – az egykohós üzemmenet miatt – már eléri a kétharmadot, a működő kohó betétviszonyainak megváltoztatása pedig kedvezőtlenül befolyásolja, a nyersvasat termelő un. „folyékony fázis” technológiáját és gazdaságosságát is.
A Dunaferr évtizedek óta fennálló, vertikumba integrált acélgyártási technológiájába való súlyos beavatkozás a nyersvasgyártás leállításával az egész nemzetgazdaságra negatív hatást fog gyakorolni. Bányák (mangán és dolomit) és mészégető üzemek is feleslegessé válnak, számos kis és közepes beszállító, szolgáltató vállalkozás tevékenységére nem lesz igény. Jelentősen vissza fog esni a vasúti fuvarozás, a hajóforgalom, és az ország középső régiójának foglalkoztatási helyzete hosszú időre ellehetetlenül.
Egyesületünk kéri a tulajdonosi kört, hogy tegye nyilvánossá a Dunaferr–rel kapcsolatos hosszú távú stratégiáját. Javasoljuk, hogy a kormány folytassa a tárgyalásokat az orosz-ukrán tulajdonosi körrel a dunaújvárosi kohászat további működtetéséről, fejlesztéséről.
Tagságunk véleménye, hogy a bányászat és a kohászat értékteremtő tevékenysége nélkül Magyarország fejlődése elképzelhetetlen. Évszázados hagyományainkra, tapasztalatainkra alapozva hisszük, hogy szüksége van Magyarországnak a versenyképes kohászatban dolgozó kohászok munkájára.. Egyesületünk támogatja a dunaújvárosi integrált acélgyártási vertikum hosszú távú fennmaradását, és ehhez felajánlja szakmai tudását
Jó szerencsét!
Dr. Nagy Lajos Dr. Gagyi Pálffy András
elnök ügyvezető igazgató
Kiadó: Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület