Komoly gondolatok egy vidám szakestély margójára
Az OMBKE Vaskohászati szakosztálya dunaújvárosi szervezetének XXIV. szent Borbála Napi kohász szakestélyén köszöntőt mondott az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület tavaly megválasztott elnöke, dr. Hatala Pál, akivel a rendezvényen készült alábbi beszélgetésünk.
A szakestélyek menetének fontos eleme a „Komoly pohár” köszöntő beszéd, amelyet szándéka szerint old a „Vidám pohár” elmondása. A dunaújvárosi szervezők az egyesület új elnökét kérték fel ez előbbire, aki intelmeivel kissé meglepte hallgatóságát.
– A szokásostól szigorúbb hangvételt ütött meg az egyesület vas- és fémkohászai elé kiállva. Mi ennek az oka?
– A százhuszonhat éves egyesület sok viszontagságon ment keresztül a világháború előtt és után, de napjainkban sem sokkal könnyebb a helyzete, amikor felborulni látszik sok minden. A szakmaiság, az összetartozás, a hazaszeretet a jelszava az egyesületnek, de sajnálatosan egyesek ezt sokszor szabadon értelmezik. Segítenünk kell mindannyiunknak megtalálni a selmeci hagyományok méltóságának, továbbélésének megfelelő módját.
– Elindította a szervezet megújulására irányuló programot. Melyek a kiindulási pontok és mi a változtatás célja?
– Egyesületünk 1892-ben jött létre, érthető, hogy nem lehet ugyanúgy élni és működni, mint akkor. Nem lehet ugyanazon célok felé törekedni. Harminc évvel ezelőtt mennyire örültünk a fax megjelenésének, ma már nem használjuk. Mint ahogyan ma már senki sem videózik az okostelefonok korszakában. Az egyesület négyéves intervallumokban gondolkodik, szakosztályonként olyankor új elnökséget és vezetőséget választ. Ezt meg lehet hosszabbítani kétszer négy esztendőre, de nem szabad engedni, hogy tizenévekig legyen ugyanaz a személy egy beosztásban, hiszen elfáradhat, belefásulhat. Azokat kell megválasztani és azokat kell hagyni dolgozni, akik tenni akarnak az egyesület továbbélésért. Nem elég csupán a hagyományokat ápolni, a szakmaiságot meg kell tartani, meg kell erősíteni! Meggyőződésem, hogy ez az életkortól független, sokkal inkább az ember habitusa számít abban, hogy alkalmas-e egy munkára, vagy sem. Nem biztos, hogy csak a fiatalítás a lényeg, persze fontos. Az egyetemen 1976-ban csak kohászból hatvanhárman végeztünk, most pedig tizenvalahányan végeznek, és már a nevük is megváltozott anyagmérnökre. Milyen érdekes az is, hogy a Miskolci Egyetemen és más hazai egyetemeken vannak más, nem a selmeci utód-szakmák képviselői, akik hűen őrzik és betartják a selmeci szellemet, elkészítik a mai kornak megfelelő egyenruháikat, erősítik a szakmai összetartozásukat. Ez dicséretes, nem megakadályozni, hanem támogatni kell ezeket a törekvéseket.
– Említette, hogy ma is dolgozik még vagy ezer volt egyesületi tag, akik kikerültek a rendszerváltáskor az iparágainkból. Ózdon e lelkes tagjaink, a megváltozott körülmények ellenére újjáalakították a Vaskohászati Szakosztály ottani helyi szervezetét. Precedensértékű ez a kezdeményezés?
– Az ipari háttér ma is megvan az ország számos részén. Bár a korábbi tevékenység is lecsökkent, de az akarat megvan az együvé tartozásra. Egy másik példa: több egyetemen, például az Óbudain, a Szent István Egyetemen, a Budapesti Műszaki Egyetemen a selmecbányai hagyományokat annak ellenére átvették, hogy nem utódai az egykori akadémiai karoknak. Hűen gondozzák az akadémiai örökséget, képesek ezzel a hagyományrendszerrel tartást adni a hallgatóiknak, egyben tudják tartani az ifjúságot. Mivel az OMBKE egy nyitott szervezet, tagja lehet bárki, aki elfogadja és betartja az alapszabályban foglaltakat.
– Az országos egyesület legnagyobb létszámú, igen aktív szervezete a dunaújvárosi. Beszédében a helybélieket újfajta programok szervezésére is biztatta.
– Azt javasoltam, hogy gondolják végig, mi mindent lehet még csinálni, ami az együvé tartozást, az egyesület és a szakma jobb társadalmi elfogadását eredményezi. Tatabányán megszűnt a bányászat, mégis erősen együttműködnek az érdeklődők és a hagyományrendszert elfogadók, ápolni akarók. A középiskolásoknak például meghirdették a „Ki tud többet Selmecbányáról?” vetélkedősorozatot. Ez egy sokfordulós, egy év alatt lezajló programsorozat, amely végén a győztesek, 25-30 fő jutalma, hogy részt vehetnek Selmecbányán a szeptemberi szalamander felvonuláson. Vagy egy másik példát említek. Most lépett be az egyesületbe egy orvos, akinek édesapja a Csepel Művekben dolgozott egész életében, és a doktor úr elmondta, mennyire tetszett neki gyerekként, hogy az ő apja milyen szeretettel, odaadással beszélt a selmeci hagyományokról, milyen büszke volt arra, hogy ő is részese lehet ennek az örökségnek. Szeretné ő is jobban megismerni ezt a világot.
– Hogyan érezte magát a mostani szakestélyen?
– Köszönöm jól, bár zavart, hogy a mellettem ülő fiatalok többet beszélgettek, mint énekeltek. Valószínűleg ez azért van, mert nem ismerik elég jól a dalokat. Kiváló teljesítmény volt Tóth László „Vidám pohár” köszöntője, és kifejezetten tetszett a 92 eszendős Farkas Lajos hozzászólása Mikoviny Sámuelről. Annál is inkább, mert idős dr. Kaptay Györggyel az előadó által említett Átal-ér túraútvonalon én is végigeveztem 1990-ben kenuval, a Tatai tótól elindulva, Almásneszmélynél megérkezve a Dunához. Lajos bácsi és Kaptay György egyetemi társak voltak Sopronban. Az Átal-ér egy, Mikoviny által tervezett és létrehozott mesterséges csatorna, és arra hivatott, hogy ha túl sok a víz a Tatai tóban, le lehessen engedni a csatornán keresztül a vizet a Dunába. Figyelmesen hallgatta a közönség az előadást. Fegyelmezett, jó szakestély volt: becsülettel helytálltak a dunaújvárosiak!
Szente Tünde
Az interjú eredetileg a Dunaferr Magazin 2019. januári számában jelent meg.